Maruoka Tsuyoshi a kiotói egyetem posztgraduális hallgatója molylepkék ökológiájával foglalkozik. Saját bevallása szerint kb. 8 hónappal ezelőtt történhetett, hogy érdeklődni kezdett a kakájuk iránt. Mindannyian tudjuk, mennyi korszakos, meghatározó felfedezés kezdődött egy ilyen véletlenszerűnek induló, tétova, ösztönös érzéssel. Tsuyoshi a laboratóriumában az egyébként falánkságuk miatt rendkívül káros gyapjaslepke (ami molylepke) hernyóit a labor környékén bőven előforduló sakura levéllel táplálta és azt vette észre, hogy a hernyók kakija rendkívüli módon, már-már vonzóan illatos. Nosza hirtelen elhatározással forró vízzel öntötte fel, és legnagyobb elképedésére ragyogó, teához hasonló öntetet kapott. – Nagyon jó illata volt - gondolta, majd lopva körülnézett a laborban és amikor biztos volt benne, hogy senki sem látja, megkóstolta a kakiteát. Meglepődve tapasztalta, hogy nagyon finom, édes íze volt. Jó tudóspalántához méltóan Tsuyoshi igyekezett racionális magyarázatot találni az általa hernyókakiteának chongshicha nevezett üdítő keletkezéséhez. Az analógiát a fekete tea gyártási módszere adta, ahol is a leveleket hervasztják, majd megtörik, sodorják, fermentálják és szárítják. A hernyó voltaképpen ugyanezt teszi, megrágja és a bélrendszerében fermentálja a teát, majd készen kis előre csomagolt, szárított csomagokban kikakilja. Tsuyoshi úgy érezte, hogy megütötte a főnyereményt. Eredeti kutatási pprogramját sutba vágta és elkezdte kísérelteit a kakiteával. A labor munkatársai csak arra lettek figyelmesek, hogy T. különféle lombokat növényeket hord be a laborba, bőszen kóstol és jegyzetel. Mára több, mint 70 féle teát állított elő - illetve nem ő, hanem a hernyók. Igazi ínyencségnek bizonyult például a diólevél és az Actias aliena (egy csak Japánban fellelhető molylepke, lásd lentebb) párosítása, ami érdekes, illatos, finom ízt produkál némi dió aromával aláhúzva.
Egy szó, mint száz a hernyókakitea hosszas kutatás után megkapta a helyi hatóságok engedélyét, immár teaként lehet forgalmazni, meglehetősen népszerű is, mert társasjátékként kezd működni. Megkínálnak egy teával, megiszod és csak utána árulják el miből van.
Mi persze tudjuk, hogy Tsuyoshi csak bukott kutatási tervéről próbálta meg elterelni a figyelmet és a bulvárlapok (olyanok mint a teautja) címlapjain keresett yent, meg vigasztalást.
Ami azt illeti az ifjú biológus nem talált fel semmi újat. Mióta világ a világ, az emberiség - kényszerből vagy sem - behatóan tanulmányozta már a környezete hulladékait. Ismerjük példának okáért a Kopi luwak turistaborzongató és pénztárca lehúzó kaki kávéját, amit a cibetmacskák szarnak jó sok pénzért. De Thaiföld megannyi érdekes és szörnyű étele és itala között szinte már unalmasnak számít a bugapop worm poo tea, ami egy gabonamoly tealevéllel való etetéséből származó igazi pop tea.
De nem gondolhatjuk komolyan, tulajdonképpen nem is értjük, hogy Tsuyoshinak ez fel sem merült, (vagy ha igen akkor méginkább gyanús, hogy csupán egy figyelemelterelő hadműveletről van szó), szóval, nem hihetjük, hogy a japán biológus kísérleteit jóval megelőzően ne történtek volna próbálkozások a rovar popsi tea ízlelésére, finomítására és tömegméretekben történő gyártására - Kínában. Rossz nyelvek szerint az ami nincs benne a vámtarifa szám katalógusban, nem is létezik, én inkább azt mondanám, nincs olyan létező, amit az ősi és óriási ország valamelyik szegletében kíváncsiságból, vagy kényszerből ne próbáltak volna ki. Valójában nem is kell túl messzire mennünk, kutatgatnunk, mert Hunan, Guangxi, Guizhou, valamint Macao és Hong Kong piacai tele vannak mindenféle szar-teával.
A hunani kakitea története nem egy, hanem sokezer évre nyúlik vissza és saját eredetlegendája is van. Eszerint a Miao nép fellázadt Hunanban a földesurai ellen és a hegyekbe menekültek, ahol akkor épp száraz, forró év volt és a hernyók minden teájukat felzabálták, mire ők, más enni-innivaló nem lévén egy hirtelen eső után beázó molyos kakiból készítettek teát. Ez mind semmi, az eredetlegendák amúgy is olyanok mint a visszafelé lejátszott lemezek, egy létező tulajdonsághoz társítanak valamiféle mítikus, könnyen interpretűlható történetet. Az már igencsak meglepú és elgondolkodtató, hogy a hunani kakiteát a történelem folyamán kétszer is a császári hódolati teák, (tehát az ezüst tűk és a Da Hong Paok) közé választották.
A Qing dinasztia Guangxu korából származik a feljegyzés, ami a kakitea erényeit taglalja: "nyolcféle tea kategóriát ismerünk. (zöld, fehér, sárga, fekete, oolong, hei cha, formázott tea - sehogyse jön ki a nyolc).. vannak aztán olyanok, amik durván feldolgozottak és bizarr eredetűek, de ezeket egy-két, vagy akár sok évre elzárják, míg végül lassú folyamatban igazi teává alakulnak. Rovarok segítségével termelik, ígyhát rovar tea a neve, hosszú ideig eláll, a szervezetet megszabadítja a nyáktól és finom csíje van"
A gyártástechnológia ffinomult, a gyártás és haszon optimalizálás sosem látott szintre lépett, amikor a gyártásba bevonták a selyemhernyókat. Először is a teát nem kellett feldolgozni, elég volt délben felkelni, a selyemhernyók a tealevélen élve selymet gyártottak és még az ürüléküket is drágán lehetett értékesíteni, nem is szólva arról, hogy a selyemhernyókaki már önmagában is orvosságnak számított.
A hunani kakitea valószínűleg a legjobb a földön, viszonylag jól dokumentált és ellenőrzött, ennek megfelelően iszonyú drága. Alapanyaga igazi tea (Camellia sinensis) , 7-8 féle rovart használnak a feldolgozására, de megkülönböztetik azt is, hogy fiatal, vagy ősfás teát használnak -e takarmányul. Legújabbkori hírnevét a CCTV 2009-es káprázatos, a tea kultúráját összefoglaló hatrészes dokumentumfilmje alapozta meg, amiben a sárga és a jázmintea között jutott pár perc a hernyókaki teának is. Nem csoda, hogy az ingyen hírverés után mindenki kakiteát akart inni. Különösen komikus, amikor a helyszíni kakitea riportban aszott györgytea-bácsi vallomásokat váltogatnak random labor képekkel a hiteles tudományos imagó erősítésére. Innen már csak egy lépés, hogy megtudjuk, hogy a kakitea különösen egészséges, a kakitea temelő falvak lakóinak átlagéletkora jóval 100 év fölött van, kitűnő lázcsillapításra és szívbajokra, arról nem is szólva, hogy tényleg finom és utóíze szüntelen és végtelen..
A Liubaot is termelő Guilin Guangxi kakiteája, nem véletlenül hasonlítják ezt a nagy reputációt szerzett kakiteát a puerhez.
A Guizhouban megbúvó Chishui kakiteájának hírneve szintén a CCTV egy riportjának köszönhetően kapott szárnyra.
Tongdao kaiteája annyiban egzotikus az egzotikumok között, hogy keverik a teához kevert hagyományos herbákat és a kakit. Guizhou és Yunnan hagyománya, hogy a puerh teához az Uncaria vad indáit adják, de előfordul a Huaxiang fa leveleinek, a rattannak, és a keserű teának (kuding) teához való keverése. Ezt a hagyományt fejlesztik tovább úgy, hogy mindezen növények ágait, leveleit kosarakba gyűjtik, rizsvízzel, tehát olyan vízzel, amiben rizset mostak, meglocsolják, ami odavonzza a rovarokat, akik aztán lerakják petéiket és innen már csak várni kell. A félhomályban tartott megszáradó és az általunk is ismert molyos külsőt felvevő leveleket 1-2 év múltán elég átszitálni és már potyog is kifelé a kaki.
A tea világa felöleli a teljes emberi kulturális tapasztalatot, érthető módon szerepel benne szinte minden és annak az ellenkezője is. Egy teaházban teaházi tanfolyamon csillogó szemekkel hallgatott előadás bizonyos értelemben vak elfogadást igényel, amivel gyakran vissza is élnek. Az ivászat a személyes szabadság része (amikor kell, akkor meg állami monopólium). De végeredményben így van, mindenki azt iszik, ami boldoggá teszi. Más kérdés, hogy sem fagyállót, sem mérgeket, sem más az egészségünkre ártalmas italt nem szokás és nem szabad a jovőben vakon bízva elfogyasztani. Márpedig a kakitea fogyasztása ezen a bizalmon és némi vakmerőségen alapszik. A hernyótea dömping elérte Yunnant is. Gondoljunk bele, a teljes gyártási folyamat megtakarításával jár és igencsak jó bevétellel kecsegtet. Az elmúlt években odajutottunk, hogy a nagy haszon reményében a puerh királynőjének számító Yiwuban is elkezdtek hernyó kakiteát termelni. Liu Shan egy helyi famer meséli, hogy egyre többen tanulják és tanulmányozzák, hogyan lehet minél többet termelni, mindenféle rovarokkal, legutóbb selyemhernyókkal is próbálkoztak. A kakitea ára Yiwuban 1,500 yuan/kg, míg egy jó fekete tea, amiért meglehetősen sokat dolgozni is kell 2,000 yuan/kg, de népszerűbb, nevesebb régiókban ennek duplája is lehet.
"A hat híres teahegység területén szinte mindenki kipróbálta már, én magam 30 termelőt ismerek, aki kakiteára váltott, vagy kiegészítésként ezzel keresi a kenyerét. Levelek helyett a kakiteához egész ágakat törnek le, a selyemhernyóval való próbálkozás pedig elképesztő, hiszen a selyemhernyó a teatermelők első számú ellensége, ha ellenőrizetlenül elszaporodik egész ültetvényeket tehet tönkre, mert válogatás nélkül minden levelet felfal. Ez a vak haszonkeresés ahhoz hasonlít, mintha a kocsit fognánk a lovak elé. Mi lenne Yiwuval, minden érték, gazdagság odaveszne." Liu Shan szemtanúja volt annak, hogyan emelte ki a tea a Yiwu környékét a szegénységből. nem is szólva arról az ellentmondásról, ami a kakitea egészségre gyakorolt hatásáról szóló ellenőrizetlen legendák és a valóság között feszül. Liu Shan egy adag kakiteát mutat és biztatóan rámnéz: - mernél belőle inni? Tudja miről beszél, mert a teából egy adagot saját költségére bevizsgáltatott, íme az eredmény.
A nemzeti élelmiszeregészségügy normák szerint GB7101-2003, a késztermékek teljes baktériumszáma nem haladhatja meg a ≤1000 cfu/g mértéket; míg a coliform beleértve a fekális coliform baktériumok mértéke ≤90 MPN/100g alatt kell legyen. A tesztben világosan látni, hogy a minta baktériumszáma 3,000,000 cfu/g, azaz a határérték 3000 szerese! A fekális coliform baktérium mutató pedig >1100MPN/g, tehát ezerkétszeres! Ha megiszod ezt a mintát akkor vélhetően hasmenést, szédülést, hányást fog okozni, súlyosabb esetekben emésztőrendszeri fertőzést, cholecystitis, peritonitis, pyelonephritis. Összességében, a saját egészsége és a teafák fennmaradása érdekében ne támogassa a kakigyártók sötét iparát.
Jó kísérletezést itthon is, egészségükre, jószerencsét!